Művelődési Központ és Ifjúsági Ház - Kalocsa

látnivalók Kalocsán



Művelődési Központ és Ifjúsági Ház - Kalocsa

Klobusiczky Ferenc érsek (1751-1760) kezdte az 1733-ban alapított nagyszeminárium új épületének építését a főszékesegyház szomszédságában a Nagy utca (ma Szent István király út) elején 1757-ben. Az épületet 1764. aug. 15-én adták át rendeltetésének. A nagyszeminárium abban az időben egyemeletes, barokk stílusú, L alakú épület volt, hosszabbik szárnya a mai Szentháromság térre, rövidebb szárnya a Nagy utcára (ma Szent István király út) nézett.

Az épület első bővítése idején, 1807-ben Kollonich László érsek (1787-1817) húzatta fel a második emeletet. Klobusiczky Péter érsek (1822-1843) építtette a Hunyadi utcai egyemeletes, klasszicista stílusú szárnyat. Az utolsó bővítést Császka György érsek (1891-1904) végezte 1897-ben. Az épület Szentháromság utcai (ma Szent István király út) szárnyához épített toldalékban kapott helyet az első emeleti kápolna (ma kamaraterem) és a második emeleti könyvtárhelyiség (ma gyermekkönyvtár).

A nagyszemináriumot a Grősz-pert követően, 1951-ben megszüntették, és az épületet államosították Az államosítás után a budapesti szociális otthon egyik részlege kapott helyet az épületben, majd az 1957-ben Kalocsára települt szovjet repülősök családjai laktak benne. A hetvenes évek elején kiköltöztek az épületből a katonacsaládok. A városi tanács 1874-1977 között művelődési központtá alakította át Kerényi József (1939-) Ybl-díjas és Kossuth-díjas építész tervei alapján.

Az épület földszinti részének nagyobbik felét különféle szervezetek használták. Az emeleti részekben a művelődési központ működik. Az első emeleten az egykori kápolnából kamaraterem lett. A Szent István király úti szárnyon irodák, a Szentháromság tér felöli oldalon kisebb-nagyobb közösségi helyiségek kaptak helyet. A második emeleten, az egykori szemináriumi könyvtár helyiségébe a városi könyvtár gyermekkönyvtára költözött.

Mellette kapott helyet a könyvtár új gyűjteménye a zenei gyűjtemény. A Szent István király úti szárny kisebb közösségi helyiségeibe a kilencvenes évek elejétől a városi televízió és a városi könyvtár olvasóterme költözött. A Szentháromság tér felöli szárny legnagyobb részét a nagyméretű tánc-próbaterem és az öltözők foglalták el. Az épületegyüttes Hunyadi utcai egyemeletes szárnyába, amelyet a főépületnél előbb alakítottak át, 1972 novemberében költözött be a zeneiskola.

Az átalakítás során az épületben több, a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő szobor és dombormű másolatát helyezték el. A második emeleti folyosón, a próbaterem közelében található el Szűcs Béla táncos és koreográfus emléktábláját. A barokk kőfaragványokkal dúsan díszített főbejárat fölötti emléktábla az építtető Klobusiczky Ferenc érsek emlékét őrzi. Fölötte található az érsek kőbe faragott címere.

Az egykori kápolna (kamaraterem) utcára néző két ablaka között egy fülkében található egy lándzsás Szent György szobor. A szobor alatti vörös márvány emléktábla az épületet bővítő Császka György érseknek állít emléket. A Szent György szobor talapzatán van Császka érsek címere. A bejárat két oldalán lévő emléktáblák közül az egyik az épület műemlék voltát jelzi, a másik Liszt Ferenc emléktáblája.
  • 

    Kalocsai látnivalók

    • Római katolikus Nagyboldogasszony székesegyház - Kalocsa

      Kalocsa
      A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt barokk székesegyház középkori alapokra épült, valószínűleg Mayerhoffer András...

    • Vasútállomás épülete - Kalocsa

      Kalocsa
      A Kiskőrös - Kalocsa vasúti szárnyvonal 1882. dec. 5-én nyílt meg. Az első állomásépület ideiglenes jelleggel épült, ...

    • Csajda Fürdő - Kalocsa

      Kalocsa
      A kalocsai gyógyfürdő története a 20-as években kezdődött, ám a világháború megakasztotta. Bár a világháborút mege...

    • Katona István ház - Kalocsa

      Kalocsa
      A Hunyadi u. és a Kossuth Lajos u. sarkán lévő, részben a Szentháromság térre néző egyemeletes copfstílusú épületet ...

    • Művelődési Központ és Ifjúsági Ház - Kalocsa

      Kalocsa
      Klobusiczky Ferenc érsek (1751-1760) kezdte az 1733-ban alapított nagyszeminárium új épületének építését a főszékeseg...

    • Érseki Könyvtár - Kalocsa

      Kalocsa
      Az érseki palota épületében, pompás barokk környezetben, faragott polcokon, szekrényekben őrzik a 160 000 kötetes főszé...

    • Schöffer torony - Kalocsa

      Kalocsa
      A Malatin téri autóbusz-pályaudvar előtt álló, Chronos-8 nevű fénytorony a Párizsban élő, kalocsai születésű Schöff...

    • Belváros - Kalocsa

      Kalocsa
      Mikor megalapították a várost, csak a város alatti hosszúkás dombon kezdtek építkezni, mivel a területet mindkét oldalá...

    • Szentháromság tér - Kalocsa

      Kalocsa
      Az ország egyik legszebb barokk tere a barokk főszékesegyházat körülvevő Szentháromság tér, amelyet egy- és kétemelete...

    • Beta Hotel Kalocsa épülete - Kalocsa

      Kalocsa
      A kalocsai érsekuradalom jószágkormányzóságának szimmetrikus elrendezésű copfstílusú egyemeletes épülete 1775-ben ép...

    • Schöffer Múzeum - Kalocsa

      Kalocsa
      Nicolas Schöffer / Schöffer Miklós (Kalocsa, 1912 - Párizs, 1992) 1979-ben teljes életművét bemutató anyagot adományozott...

    • Szentháromság szobor - Kalocsa

      Kalocsa
      A Szentháromság tér és az egykori Szentháromság utca (ma Szent István király út) névadó szobra. Salm Lipót (18. sz. v...

    • Vinczellér Imre festőművész Műterem-Galériája - Kalocsa

      Kalocsa
      Vinczellér Imre festőművész a hazai és nemzetközi képzőművészeti élet elismert alakja.

      A polgári világ, a...

    • Fazekas Alkotóház - Kalocsa

      Kalocsa
      Kovács László (1956-) Kalocsán élő fazekas mester, a Népművészet Mestere alapította 2000-ben. A fazekasműhelyben a trad...

    • Porcelán Manufaktúra - Kalocsa

      Kalocsa
      Kalocsa múltjában és jelenében meghatározó szerepet játszik a porcelán és a népművészet. A Kalocsai Porcelán Manufakt...

    • Érseki Kincstár - Kalocsa

      Kalocsa
      A kalocsai Érseki Kincstárat 1988-ban nyitották meg az egyházmegyében összegyűlt egyházi kincsekből álló gyűjtemény b...

    • Paprika Múzeum - Kalocsa

      Kalocsa
      A Szentháromság tér közelében található a Paprika Múzeum, mely ugyancsak egy régi kanonokházban, az ún. Szent István h...

    • Kanonoki ház - Asztrik tér - Kalocsa

      Kalocsa
      Tulajdonképpen két egyemeletes épület, melynek egyik bejárata az Asztrik tér felé, a másik a Kossuth Lajos utca felé nyí...

    • Volt kanonok ház - Kalocsa

      Kalocsa
      A főszékesegyházzal szemben lévő egyemeletes copfstílusú épület - az Asztrik téri kanonoki házhoz hasonlóan - két há...

    • Szent István Ház - Kalocsa

      Kalocsa
      A Szent István király út 6. sz. alatti földszintes épület kanonoki lakóház volt. Az épület pincéje középkori eredetű...

    oldalak: 1 |
    
    • Látnivalók Kalocsa közelében

    • Újvárosi templom - Tolna

      A szekszárdi újvárosi katolikus templom 1868-ban épült neogót stílusban. A templom felszentelésére Liszt Ferenc komponál...

    • Garay pince - Tolna

      Feltehetően az 1061-ben alapított bencés apátság szerzetesei kezdték építeni a várpincét, hogy az apátságnak járó bo...

    • Adler ház - Tolna

      A város első kétemeletes polgárháza. Épült 1890-ben.

      Építtetője és egykori tulajdonosa Adler N. János kere...

     
Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu